BLOG


February 04, 2020
Kódolás Órája programokkal ünnepeljük a Code.org szervezettel való 5 éves együttműködésünket
By: Accenture csapat

Az Accenture önkéntesei által vezetett globális és lokális események segítenek a hallgatóknak megismerni a tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai pályát (STEM).

Az Accenture immár ötödik éve működik együtt a Code.org szervezettel, hogy támogassa a Kódolás Órája globális oktatási mozgalmat, amely több mint 100 millió diáknak segít megismertetni a számítástechnika tudományát. De mi is a Kódolás Órája?

A Kódolás Órája kampányt szervező Code.org nonprofit szervezet célja, hogy a lehető legtöbb diáknak, minél fiatalabb korban megmutassa a számítástechnikában rejlő lehetőségeket, nagy hangsúlyt fektetve a programozásra, amely minden tekintetben a jövő egyik legfontosabb foglalkozása lesz. A 45 nyelven elérhető programhoz eddig 180 országból több millió tanuló és oktató csatlakozott.

„Az elmúlt 5 évben a Code.org szervezetével együttműködve, a legújabb technológiák segítségével mutattuk be a diákoknak a számítástechnika és a programozás világát” – mondta Paul Daugherty, az Accenture technológiai és innovációs igazgatója és „fő programozója”. „A gyerekek úgy gondolják, hogy bármi lehetséges – ahogy én is. Tavaly, a kollégáink által tartott eseményeken több mint 100 000 diák tanult kódolni. A kódolás, a kreativitás és az inspiráció akár egy óra alatt is megdöbbentő hatásra képes – a ma programozói holnap akár az egész világot megváltoztathatják!”

Az idei Kódolás Órája programban az Accenture magyarországi irodájában egy egész délelőttön át mutattuk meg két osztály mintegy 50 diákjának – a Tomori Pál Általános Iskola 3/a és a 3/b osztályos tanulóinak – a programozás világát a code.org oldalán található játékok segítségével. Ezek között megtalálhatók a világ legnépszerűbb játékai, mint például a Star Wars, a Minecraft, a Jégvarázs, vagy az Angry Birds, így a gyerekek az általuk már jól ismert világok és karakterek segítségével merülhettek el a programozás világában, amely hatalmas élményt jelentett a fiataloknak és az oktatóknak egyaránt.

De miért is fontos, hogy a gyerekek minél korábban megismerkedjenek az IT világával? A mindennapjainkat egyre inkább meghatározó digitalizáció hihetetlen ütemben fejlődik és terjed, amit még inkább alátámaszt néhány érdekes adat az informatikai lehetőségek világából:

  • Az EU-ban 2020-ra 825 000 betöltetlen informatikai állás lesz
  • Magyarországon 2019-ben 22 000 betöltetlen informatikai állás volt
  • Évente 2 500 informatikai szakember szerez képesítést Magyarországon
  • 10 szülőből 9 szeretné, hogy gyermeke informatikát is tanuljon

A fenti adatok ismeretében kiemelten fontos, hogy gyermekeink olyan területen érvényesüljenek, amely segít a digitális jövő megoldásainak fejlesztésében és biztos karrierlehetőséget jelent számukra. Az Accenture egyik törekvése, a Skills to Succeed program is ezt a célt szolgálja: segít elhelyezkedni a tehetséges, fiatal szakembereknek az IT világában. A program sikerét mutatja, hogy stratégiai partnereinkkel együtt már összesen több mint 2,8 millió embernek segítettünk elsajátítani a megfelelő készségeket, hogy elhelyezkedhessenek az informatika területén.

Büszkék vagyunk arra, hogy a legfiatalabb korosztálynak is meg tudtuk mutatni az informatika és azon belül a programozás világát, amely egy életre szóló utazás kezdete lehet – és amelyet nem lehet elég korán kezdeni!

“Nagyon köszönjük a programot! Az osztályaink nagyon jól érezték magukat, az osztályfőnökök tartalmasnak, és igényesnek jellemezték a gyerekek számára nyújtott élményt.” – I. Zsuzsanna, Tomori Pál Általános Iskola

Ha többet szeretnél megtudni a Kódolás Órájáról, vagy részt vennél a programokban, keresd fel az Accenture.com/hourofcode vagy a code.org webhelyet, vagy kövesd a #HourofCode vagy a #MakeAGreaterGood hashtageket.

Popular Tags

    More blogs on this topic

      Archive

        

        COMMENTS (0)

        SIGN IN WITH SOCIAL

        COMMENT WITH SOCIAL

        OR COMMENT WITH EMAIL

        Your Data Privacy

        By providing your e-mail address, you agree to the terms
        outlined in our privacy statement associated with
        commenting on the site. Your e-mail address will not be
        used for promotional marketing purposes.

        CAPTCHA
        Change the CAPTCHA codeSpeak the CAPTCHA code