Skip to main content Skip to Footer

BLOG


November 09, 2018
A Mesterséges Intelligencia polgárai
By: Accenture csapat

Az AI, mint a társadalom hasznos tagja, ahogy növekszik a mesterséges intelligencia (AI) képessége, úgy nő az emberek mindennapi életére gyakorolt hatása. Azok a vállalkozások, amelyek hasznosítani szeretnék az AI potenciálját, fel kell ismerniük ezt, és úgy kell fejleszteniük saját AI megoldásaikat, hogy felelősségteljes képviselje a vállalatot.

Az AI, azaz a mesterséges intelligencia nem az utópisztikus társadalom előfutára, és nem is a Terminátorból ismert emberiség elleni végszó. Másabb, árnyaltabb jelenség ezeknél, amit az is tükröz, hogy még a tech ipari innovátorok sem tudták eddig megfelelően hasznosítani. Mindezt az Accenture kutatása is kimutatta: 2018 elejéig az AI-ba jelentősebb tőkét fektetett cégek mindössze 13%-a tudott profitálni, holott a vállalat vezetők 80%-a vár érdemi eredményjavulást ettől a területtől. Egy ponton ennek a két számnak közelítenie kell egymáshoz, az ipartörténeti tapasztalatok pedig egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy az előbbi fog felzárkózni az utóbbihoz.

De mik az okai annak, hogy a bolygó legnagyobb elméi és technológiai vizionáriusai még nem tudták üzleti sikerre vinni az AI-t? Az egyik magyarázat szerint nem léptek még át nagy arányban azon a határvonalon, amitől valós hozzáadott értékű, önjáró megoldásokat hoznak létre a komplexebb algoritmusok helyett, melyek nem képesek hasznos termékeket és szolgáltatásokat előállítani. Egy másik értelmezés alapján viszont éppen a túlzó profit hajhászás az akadálya annak, ami miatt nem sikerült még rátalálni a technológia humánus, társadalmi hasznot hozó oldalára. Egy harmadik szerint szimplán nem adott magának elég időt a közeg arra, hogy megismerhessék a megoldások tényleges társadalmi hasznát, mivel leragadtak a gyors igény kielégítésnél.

Citizen AI

Ami mindhármukban közös, az a vékony határvonal a valóban innovatív és hasznos, illetve ugyanazt a fogyasztói igényt századszorra is lebombázó, újként csomagolt termékek között.

Milyen az, amikor értéket teremt az AI? Jó példa erre a New York-i Icahn School of Medicine Deep Patient nevű rendszere, amely 700 000 nyilvántartott egészségügyi profil alapján 78 különböző betegséget tud detektálni, vagy előrejelezni az újonnan jelentkezett betegeknél, ami által az orvosok diagnosztikai terheltsége és hibaszázaléka is jelentősen lejjebb ment. A Deep Patient nem egy ember, de egy programnál biztosan több. Nem csak elraktározza és feldolgozza a bevitt új adatokat, de tanul azokból, önálló döntéseket hoz, javaslatokat tesz és együttműködik az orvosokkal azért, hogy mielőbb megkaphassák a páciensek a szükséges diagnózist és elkezdhessék az annak megfelelő kezelést. Mára több helyen alkalmazzák az amerikai gyógyászatban. Főleg az ilyen siker sztoriknak köszönhető, hogy a döntéshozók négyötöde a lelombozó kezdeti profitabilitás ellenére továbbra is bízik abban, hogy a 2020-as évekre megbízható kollégaként tekinthetnek majd a munkavállalók az irodáikban dolgozó mesterséges intelligencia eszközökre, és ez az egész céggel jót tesz majd.

Itt pedig elérkeztünk a téma végszavához is: bizalom. Nem fog minket megölni az AI, csak hagyjunk neki időt és bízzunk benne.

Popular Tags

    More blogs on this topic

      Archive

        

        COMMENTS (0)

        SIGN IN WITH SOCIAL

        COMMENT WITH SOCIAL

        OR COMMENT WITH EMAIL

        Your Data Privacy

        By providing your e-mail address, you agree to the terms
        outlined in our privacy statement associated with
        commenting on the site. Your e-mail address will not be
        used for promotional marketing purposes.

        CAPTCHA
        Change the CAPTCHA codeSpeak the CAPTCHA code